Ma már egy picit jobban vagyok, bár azt hiszem a lelkiismeretfurdalástól sosem fogok megszabadulni. Talán csak akkor, ha valami csuda folytán anyu elmenne orvoshoz. De félek, hogy mire eljut odáig, addigra már túl késő lesz. :-(

Mint máskor is, most is be kell látnom, minden rosszban van valami jó. Most éppen kettő is. Az egyik, hogy kiderült, mennyire önzetlen emberek vesznek körül, akikre számíthatok. A másik meg hogy sikerült végre átlendülnöm a holtponton a fogyókúrámban. Az elmúlt 5 hétben 8 kilót fogytam. "Sima" fogyókúrának indult, de az anyagi gondok, J-vel küzdelmek, és most az anyus problémák felturbózták, és csak úgy olvadnak le rólam a kilók. Még 5 és rendben leszek. :-) Ebben az iramban az még egy katasztrófa és 3 hét. :-(

Na és a segítség. Írni is nehezen tudok róla, annyira elérzékenyülök. Van Daninak egy osztálytársa, akivel nagyon jóban vagyunk. A fiúk is jó haverok és a szülei is nagyon kedvesek. Tegnap meséltem nekik mi történt, és hogy nem tudom Danit hová tenni a héten. Erre azonnal megszervezték, hogy mehet lovastáborba az ő fiukkal együtt, és fizetnem sem kell érte, ők intéznek mindent. Annyira hálás vagyok nekik! Köszönöm szépen ezúton is!!!!! Már meg is volt az első nap, nagyon tetszett Daninak. Gyönyörű szép helyen, rengeteg ló között vannak. De szeretnék én most ott gyerek lenni! :-)