Hihetetlen, hogy milyen fizikai fájdalmat tud kiváltani egy régi illat, hely, hangulat, mikor újra érzi, látja az ember. A régi szép emlékek amelyek hirtelen rám törtek, most tépkedik a sebet. Annál a háznál jártam, ahol a kapcsolatunk J-vel 12 évvel ezelőtt elindult. Boldogok voltunk, bár nem tudtuk hogyan tovább. Legszebb reményeinkben sem szerepelt, hogy valaha egzisztenciánk, szép házunk, autónk és persze elsősorban egy fantasztikus kissrácunk lesz. Csak azt tudtuk, hogy őrülten szeretjük egymást, és ketten együtt bármire képesek leszünk. És igazunk lett. Ember feletti amit véghez vittünk. Mi ketten.

El kell ismernem, nagyon jó fej kollégáim vannak. Sajnos a munkahelyen nem tudtunk eddig közelebb kerülni egymáshoz, magam sem tudom miért. Kicsit nehezen oldódok fel, ezzel tisztában vagyok, de már lassan egy éve hogy együtt dolgozunk. Ma bowlingozni ment a csapat. Mivel én Danit nem tudtam kire bízni, főnököm unszolására elvittem magammal. Nem reméltem sokat ettől az estétől, borítékoltam hogy Dani hamar nyűgös lesz, mivel nem játszhat a felnőttekkel. Óriásit tévedtem. Dani hatalmas lelkesedéssel és sok sikerélménnyel vetette bele magát a játékba, imádta a társaságot, felváltva ugrott a fiúk karjába és dobáltatta magát... ők pedig kitartóan teljesítették minden kívánságát, mintha ezer éve ismernék egymást. Néha megijeszt Dani a túlzott közvetlenségével, néha pedig olyan jóleső tud lenni a gyermeki nyíltsága.

J-vel ma félretettük kis időre a gondjainkat. Bár hűvös tartózkodása továbbra is őrjítő. Mintha elhatározta volna, hogy mindenáron kitart és csak azért sem érzi jól magát velünk. Egy-egy halvány mosolynál többet nehéz kicsalni belőle. De azért a jégcsapot sikerült felolvasztanom kicsit, és a végén már izzott a levegő. Testünk követelése győzött a lelkünk harca felett. Szeretem. Szeretem az érintését, ahogy megnyílik, ahogy a forró testünk befogadja egymást.