Kicsi fiamra olyan nagyon büszke vagyok! Megdöbbentő, hogy milyen sebességgel fejlődik, nyílik ki az értelme. De aminek a legjobban örülök, szép lassan kezd kinőni berögzült szokásokat/félelmeket, amik meggyőződésem, hogy a betegsége miatt alakultak ki. Hihetetlenül jó látni és átélni ezt a változást. Mindig egy pici lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy egyszer teljes életet élő felnőtt legyen belőle. Két hónappal ezelőtt még hisztériarohamot kapott egy hajmosástól, hangosan visított, hogy "Anya, kérlek ne bánts!!!", ma pedig kifejezetten az ő kérésére mostunk hajat, és kacarászott közben, hogy "Nagyon csikis a hab!" :-D

J ma sok időt töltött itthon, délelőtt együtt mentünk a síiskolába, és utána délután 3-ig maradt. Dani nagyon élvezte, hogy végre Apázhatott. Figyeltem, ahogy többször is csimpaszkodott J-be, azelőtt ilyet nem csinált. A probléma akkor kezdődött, mikor J bejelentette, hogy elmegy. Dani elkezdett sírni, és minden eszközt bevetett, amit az ő kis gyermeki lelkével megtehetett, hogy Apát maradásra bírja. Befeszült az ajtó elé, el akarta dugni a kucsot, sírt, megtiltotta hogy elmenjen, sőt, még iratott velem egy "Apa nem megy el" cetlit és az ajtóra ragasztotta... J végül elintézte egy "Ez bonyolult kisfiam!"-mal és elment. Nagyon felzaklatta Danit. Rögtön utána kiment játszani a legjobb barátjával az utcára, de öt percen belül összevesztek, sőt verekedtek... pedig máskor akár órákig remekül elvannak együtt. Végül sírva jött be :-(

Nekem sem volt jó napom ma. Többször is piszkáltam J-t, pedig megfogadtam, hogy a béke szigete leszünk itthon. Iszonyúan nehéz megállni, hogy ne tegyem szóvá, mikor modortalanul viselkedik. Elvileg azért jön hozzánk, hogy a gyerekkel legyen, ehelyett félórákat telefonál, egyfolytában sms-zik, leül pókerezni, ahelyett hogy Danival játszana vagy beszélgetne. Tudom, hogy nem szabadna cseszegetnem. Mostantól megpróbálok még türelmesebb lenni vele.

Délután újra szeretkeztünk, úgy tűnik a feszültségek ellenére sem tudunk elszakadni egymástól. Ezek az együttlétek feloldanak bennünket. Végül jó hangulatban váltunk el, J azt kérdezte, mikor cipelte a kocsiba a következő adag holmiját, hogy majd segítek-e neki visszaköltözni, mert nagyon sok cucca lesz...