Napról napra egyre határozottabb vagyok abban az elhatározásomban, hogy végig akarom csinálni - akár egyedül is. A döntésem már rég meghoztam, nem erről van szó, hanem azt érzem egyre erősebben, hogy jól döntöttem. Ez a kis picurka a pocakomban egy szeretetbomba, már most imádom, és tudom hogy Danival sokat fognak egymásnak adni. Elképzelem őket együtt néhány év múlva, és nem bírok nem mosolyogni ezen a képen. :-)

J totálisan össze van zavarodva. Ma már azt mondta, hogy nem akar visszajönni. Sőt... fenyeget és zsarol. Azt mondja, hogy neki egy gyereke van, és ha nem vetetem el a picit, akkor egy sem lesz. Hát... ha ezt a legkisebb mértékben is komolyan gondolja, akkor ezzel magáról állít ki szegénységi bizonyítványt. A baba nem tehet semmiről, J is kellett hozzá, hogy létrejöjjön. Dani meg pláne nem tehet semmiről, ő a legutolsó aki ezt a viselkedést megérdemli. Egyikünk sem ezt érdemli... én viszont szeretettel és türelemmel fel fogom nevelni a gyerekeinket akár nélküle is, ha ő úgy dönt.