Elmondtam a szüleimnek a jó hírt. Kicsit tartottam tőle, hogy azt fogják mondani, nem vagyok normális, de legalábbis hogy felelőtlen vagyok, a mai világba... blabla... De nem. Először nem jutottak szóhoz, aztán mikor elmondtam az indokaimat, akkor megértették, és támogattak. Sőt, miután kicsit szokták a gondolatot már nagyon örültek, hogy újabb unokájuk lesz! :-) Fontos számomra, hogy ők velem legyenek, mind lelkileg mind anyagilag segítsenek, ha már Apára nem számíthatok. Jó érzés, hogy a környezetemben mindenki szorít nekem, és arról biztosít, hogy számíthatok rá bármiben, csak szóljak. Kár, hogy pont az az egy ember nem, akire a legnagyobb szükségem lenne.

J továbbra sem hívta fel Danit. Sms-t írtam neki, amire csak annyit válaszolt, hogy sem ma nem jön a megbeszélt tornára, sem pedig holnap reggel nem viszi oviba. Most akkor Danit bünteti a történtek miatt?