Minden pénteki bejegyzés elmaradhatatlan eleme, hogy leírom, Apa megint nem ment Daniért az oviba, és nem töltötte vele a délutánt. Ez a mai pénteken sincs másként, aminek egészen egyszerű oka van: a póker ezúttal is fontosabb volt, mint a gyerek. Meglepődve nem vagyok, inkább csak a döbbenet tart továbbra is - immár több mint 2 hónapja, hogy nem térek napirendre a fölött, hogyan viselkedhet így egy szülő. Ezt azt hiszem sosem fogom megszokni.
Továbbra is az oltás témaköre foglalja le a gondolataimat. Sikerült egy kis vitát is kavarnom egy fórumon, ahol terhes kismamák lelkendeztek, hogy beoltatták magukat és kutyabajuk, és mennyire örülnek, hogy megtették. Azt felejtik el, hogy a magzatra gyakorolt hatása, az majd csak évek múlva derül ki. Majd amikor 3-4-5 éves lesz a gyerek, és beszédproblémás, figyelemzavaros, autista stb... akkor már nem biztos, hogy emlékezni fognak arra a bizonyos tökéletesen biztonságos oltásra... Persze az oltásnak nem egyenes következménye az agyi fejlődési rendellenesség, csak az arra érzékenyeknél, ezerből néhánynál. De azt a néhány családot tönkreteszik, mert nem tájékoztatták kellőképpen a mellékhatásokról.
Látszik remény, hogy sikerül beszereznem külföldről higanymentes oltóanyagot, de legalább 1 hét, ha nem több, és onnan még kb 1 hónap a védettség. Szóvan van még min izgulnom egy darabig.
Fáj a pocim. Danival újra tornázunk itthon, a logopédusunk olyan tornasort írt nekünk, amihez nem kell két felnőtt. Elvileg. A gyakorlatban meg igencsak megterhelőnek éreztem. Végülis meg tudtuk csinálni, de többször is megfájdult a hasam közben, és már alig vártam, hogy vége legyen. Hiába... ez nem terhestorna...
