Kavartam némi port, a tegnapi evéssel kapcsolatos poszttal. :-D Ebből is látszik, hogy ahány gyerek, ahány szülő, mindenkinél más módszer válik be. Legtöbbször egyszerűen az idő megoldja ezeket az átmeneti problémákat, szerintem nemigen van olyan gyerek, akinek nincs olyan korszaka, mikor nem akar enni. Ilyenkor a frászt hozza az ősökre, nehéz elhinni hogy csak pl sültkrumplitól hogyan fog megnőni az a kölyök. :-) Lehet, hogy nekem is csak türelmesnek kellene lennem még 1-2 évig, de sajnos az a tapasztalatom, hogy Dani saját magától nem tudja átszakítani azokat a korlátokat amiket a betegségéből adódóan felépít maga köré. Nagyon nehéz kizökkenteni őt, ha valamit úgy szokott meg, és ezekhez a kialakult/kitalált szabályokhoz egyre jobban tud ragaszkodni. Nyilván elkövettem azt a hibát, hogy partner voltam abban, hogy ha valamit nem kér, akkor kapott mást helyette. Szép lassan szinte észrevétlenül szűkült le az étrendje. Én is az a szülő vagyok, aki nem bírja látni, hogy nem eszik a gyereke, és inkább kedvére valót adok neki, csak egyen... pedig a doktornénink már réges rég megmondta: az ő praxisában még nem halt éhen gyerek... Most elsősorban az a cél, hogy elinduljunk az úton, kiszaggassuk azt a fránya kerítést a helyéről, és szép lassan legyűrje Dani a saját belső ellenállását. De ehhez most egy erős kezdőlökés kell - szeintem...

Jó hosszú napon vagyunk túl megint. A reggelt az endokrinológusnál kezdtem, hiába volt 8-ra időpontom, 10-ig ott ültem. Már teljesen megszoktam. Utána úgy döntöttem, inkább itthonról dolgozom, mert mire beérek a város másik végébe, addigra pont indulhatok is vissza. De kínszenvedés ez a távoli elérés, nagyon lassú így a rendszer. :-( Ovi után bevásárlás, háziorvos (továbbra sem vagyok jól), házifeladat, torna, vacsora, fürdés... már majdnem 10 óra volt mire Dani ágyba került. Szegénykémnek ma is kő kemény félóra jutott, amikor azt játszott amit ő akart, szabadon. Elgondolkodom néha, hogy mire fog emlékezni vajon a gyermekkorából. Szerintem csak a különórákra, fejlesztésekre, feladatokra, tornázásra... nincs is olyan igazi játszós gyermekkora, mint a kortársainak... :-((((