Ma egy hete, hogy Dani utoljára találkozott az apjával. Jánosnak azóta se híre se hamva. Telefonon még régebben hívta, 02.22-én, kb 12 napja ha jól számolom. Ez volt az a beszélgetés, amikor úgy búcsúzott el a gyerektől, hogy "Majd holnap is hívlak!". A félreértés elkerülése végett: egyáltalán nem hiányoljuk, csupán a blog-naplóm kedvéért jegyzem meg. Amikor hetekig nem írok Jánosról, az általában azért van, mert nincs miről írnom. Csak tudnám, hogy tulajdonképpen mi a jó fenét akar? A bíróságra beadott kérelme alapján heti többszöri láthatást akar, kéthetente péntektől vasárnapig, és minden héten egy hétköznapot is, közben meg a gyakorlatban hetekig eszébe se jut akárcsak felhívni is.

Dani egyáltalán nem hiányolja az apját. Én legalábbis semmi erre utaló jelet nem látok. Soha nem hozza szóba, semmilyen formában. Eleinte mikor elköltözött János, még szerepelt a rajzain apa, néha beszélt róla, most már ez teljesen megszűnt. Hónapok óta egyetlen rajzára sem rajzolta rá apát. Sokszor meséli el, hogy mit álmodott, ezekben az álmokban is Ő, anya, Brúnó kutya és az ovis barátai szerepelnek. Sokat emlegeti még a szüleimet, illetve a tesómat, de ennyi. Szóval én tulajdonképpen annak örülök, mikor János eltűnik, mert ilyenkor nyugalom van, nem rángatja ki Danit a kis megszokott világából, és nem avatkozik bele az életünkbe.