A nagy sulis izgalmak közepette szinte el is "felejtettem", hogy már a 30. hetet tapossuk. :-) Ma kérdezte egy ismerősöm, hogy hány hetes terhes is vagyok, és hirtelen el kellett gondolkodnom. :-))) Pedig most már nem abban az időszakban vagyok, hogy akár egy pillanatra is megfeledkezhetnék az állapotomról. Teljesen átalakult a mozgásom, mindent lassabban, óvatosabban csinálok. Kétszer meggondolom, hogy miért megyek fel az emeletre, hogy ne kelljen mégegyszer. És Brúnó kutyámnak is jobban kihasználom azt a tulajdonságát, hogy kérésre bármit felvesz a földről vagy odahoz nekem. :-)))) Még mindig jól érzem magam, de most már hozzá kell tennem, hogy ahhoz képest, hogy a hetedik hónapban vagyok.

Dani iskolájával kapcsolatban az első akadályon túl vagyunk. Hatalmas kő gördült le a szívemről, tudom, hogy nagyon jó helyre kerül, minden támogatást megkap majd ahhoz hogy felzárkózzon az egészséges gyerekekhez. Talán egyszer oda is eljuthatunk, hogy múlt időben beszélhetünk a betegségéről (sokan nem tekintik ezt betegségnek, csak állapotnak, szerintem pedig igenis betegség, egy fejlődési rendellenesség). Most jön a következő kihívás, a finanszírozás kérdése. Az biztos, hogy önerőből nem tudom megoldani, ez az első pillanattól kezdve nem volt kérdés. Mint ahogy azt már írtam régebben, többféle lehetőség is van, de ezekről egyelőre itt nem akarok írni. Egyrészt nem akarom elkiabálni, egyáltalán nem biztos, hogy összejön bármelyik is, másrészt János újabban hobbit űz abból, hogy minden eszközt felhasznál ellenem a bíróságon. Sajnos sok dolgot emiatt nem írok itt le, pedig fontos részét képezik az életünknek. :-(