Már a 36. hét derekán járunk. Nem jó sem ülni, sem állni, sem feküdni. De a legrosszabb mikor a kiscsaj beakasztja a lábát a bordámba, na akkor csak magasba tett karral bírok létezni. Nem lennék szomorú ha 2 hét múlva ilyenkor már a szülőszobában lennénk. Vagyis inkább már utána...
Eseménytelenül telnek a napok most, vagyis talán inkább én nem élem meg őket. Minden nappal úgy vagyok, hogy végre vége ezen is túl vagyunk. Dani nem jár a héten oviba, hanem egy fejlesztő táborba hordom a klinikára. Reggel nagyon korán indulunk, hogy beérjünk 8-ra, de csak 12-ig tart, úgyhogy már nem érdemes hazajönnöm, ott várok 4 órát. :-( Délután a szokásos tennivalók, úgyhogy hiába nem dolgozom, gyakorlatilag alig tudok többet pihenni.
