Délután hirtelen nagy csattanást hallottam az ablak felől. Kirohantam megnézni mi volt az, hát az ablak előtt a fűben egy madár feküdt. Élt még, de nem mozdult, csak zihálva vette a levegőt. Brúnót gyorsan letiltottam a madárról és kerítettem egy papírdobozt amibe beleraktam. Simán meg tudtam fogni, meg sem próbált menekülni.
Hoztam neki egy kis vizet, de mire visszamentem kiugrott a dobozból, gyanítom Brúnó akarta túl közelről megszaglászni, ezért megijedhetett. Lelocsoltam egy kis vízzel, és látszólag megnyugodott. Érdeklődően nézelődött, forgatta a fejét és nem zihált már. Gondoltam visszateszem a dobozba, de ekkor már nem engedte megfogni magát, hanem elugrált. Így aztán békén hagytuk, Brúnót beengedtem a lakásba, hátha később erőre kap és elrepül.
De még az esti séta után is a kertünkben üldögélt. Megpróbáltam újra a dobozba tenni, hogy biztonságba helyezzem, de ekkor átbújt a kerítésen a szomszéd kertjébe. Azóta nem tudom mi lett vele, remélem gyorsan felépül és nem talál rá egy macska!!!