Már megint fáj a torkom. Ez most már hihetetlen... Miért nem vagyunk képesek kilábalni végleg ezekből a nyavalyákból? Ez most már egész télen így fog menni? Semmi más bajom nincs - legalábbis egyelőre - csak a torkom fáj, de az annyira, hogy alig bírok nyelni. Nem is vacsoráztam, enni sincs kedvem, mert kínszenvedés minden falat. :-(
Nagyon nyüzsis napunk volt. Reggel korán keltem, délelőtt sísuliban voltunk. Gyors takarítás és főzés után pedig vendégeink voltak, méghozzá két turnusban. Este 9-kor ment el az utolsó vendég, háááát nem tiltakoztam mikor indulni készültek. Addigra már Zsófi is olyan éhes-fáradt volt, hogy csak sírt szegénykém. Megfürdettem, megetettem, majd azonnal elaludt. De Danit se kellett altatgatni, kidőlt a hugival együtt.
Zsofka ma már egy fél üveg sütőtökpürét megevett. Ez már mennyiség! :-) Kb 80g :-) Igaz, csaltam egy kicsit, mert bekapcsoltam neki az evéshez a Teletabikat. Tátott szájjal bámulta a tévét, elfelejtett tiltakozni. :-D
Délután János is itt járt. Úgy volt, hogy odajön a sísuliba reggel, de nem jött. Mikor rákérdeztem, azt mondta fájt a hasa egész éjjel, tegnap nagyon bekajált, ezért nem jött. Bravó. Én bármilyen beteg vagyok, ugyanúgy el kell látnom a gyerekeket. Vagy már megint én vagyok a szemét, hogy ilyeneken fennakadok? Később aztán átjött, de Dani nem akart kimenni hozzá. Kértem tőle egy kis türelmet, míg rábeszélem Danit, de azt mondta hagyjam. Hát hagytam.