Sokáig kerestem azt a szót, amit J viselkedésén érzek a napokban. Talán "elfordulás", ez az egy szó jellemzi legjobban. Velünk van, és mégsem.
Viszonylag későn értünk haza a gyógypedagógustól Danival. J már itthon volt, pókerezett. Egyetlen pillanatra sem hagyott fel ezen ténykedésével, így csináltak Danival házifeladatot és így is etette, hogy közben figyelme a laptopján. Többször próbáltam beszélgetést kezdeményezni, de nem sikerült kizökkentenem.
Nem értem. Az utóbbi napokban maximálisan tehermentesítem a gyerekkel kapcsolatos (és más egyéb) kötelezettségek alól, igazán keveset vannak most együtt. Ezzel egyrészt próbálom a gyereket felkészíteni arra, hogy ezentúl apa lényegesen kevesebbet lesz velünk, másrészt szeretném ha ezt a kevesebb időt teljes odafordulással töltené Danival. Az üzenet nem ért célba.
Daninak ma kissé zaklatott napja volt. Azt játszotta, hogy ő a "főnök" és mindenkinek elsorolta, a szabályokat, amiket be kell tartania. Persze a gyerekek ezt nem sokáig tűrték, Dani pedig megpróbált mindenáron érvényt szerezni kitalált új szerepének. Hol láthatta ezt a gyerek??? :-)
Később aztán megnyugodott, apával játszottak egy jót, J megfürdette, mesét olvasott neki az új mesekönyvből. Nagy szüksége van ezekre a meghitt pillanatokra, biztonságot ad neki.
Nagy lelkierőre volt ma szükségem, hogy meg tudjam őrizni a nyugalmam. Véletlenül derült ki, hogy J nem fizette be a lakáshitel törlesztő részletet. Pánikba estem. Arról a házról van szó, amiben a gyerekkel ketten fogunk élni ezentúl. Jövő hónaptól nekem kell fizetnem, de úgy állapodtunk meg, hogy ebben a hónapban még átutalja. Közben pedig nincs pénze, mert kifizette a bérelt lakás kaukcióját, ahová költözni fog október 1-én. Megígérte, hogy rendezi a héten, de nem tudott teljesen megnyugtatni.
Így ezzel a kurta-furcsa hangulattal lett vége a napnak. Sajnálom. Ma megint úgy érzem, egy kis lépéssel távolabb kerültünk egymástól.
Pedig a tegnap este egészen biztatóan alakult. Még ha csak egy rövid időre is, nagyon jó volt a karjaiban lenni. Ilyenkor megszűnik minden, tudom, hogy csak rám figyel, nekem akar örömet szerezni. Olyan hihetetlen összhang van közöttünk azokban a percekben, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ilyenkor mindig azt kívánom, bárcsak örökké tartana az a pillanat...
