A helyzet tegnap óta mit sem változott. J továbbra is azzal fenyegetőzik, hogy nem fizet egyáltalán gyerektartást. Hát... lelke rajta. Az a pénz nem engem illet, hanem Daninak fizeti. Tehát elsősorban a gyerekkel szúr ki, hogy nem tudok megvenni neki szükséges dolgokat, vagy nem tudom kifizetni a terápiáit. Tornázni sem hajlandó jönni, ami ez esetben azt jelenti, hogy Dani itthoni fejlesztését nem tudjuk folytatni. És mindeközben azt hangoztatja, hogy neki csak a gyerek fontos.

Azért új dologgal is előállt. Azt követeli, hgy írjak alá egy papírt, amiben elismerem, hogy a pici babát csak és kizárólag én akartam, és neki vele szemben sem erkölcsi sem anyagi kötelezettsége nincs. Ez még viccnek is rossz. Arról nem is beszélve, hogy jogilag meg sem tehetem, hogy a gyermek nevében lemondok annak bármilyen jogáról. Ezek a kirohanások J részéről a tehetetlen düh jelei. Szánalmas, ahogy fel is veszi diktafonra a beszélgetéseinket. Tegnap még kiborított vele, ma már derűs nyugalommal mosolygok rajta. Elvehet tőlem bármit, egy dolgot nem: azt a szeretet amiben mi hárman élni fogunk, és azt az időt, amit velük töltök majd és amikor látom felnőni őket.

Kicsit megijedtem délután, eléggé fájt a hasam. Nem emlékszem, hogy Danival éreztem-e ilyet. Azt hiszem ez idegi alapon lehet, egyébként enni is alíg bírok. Elhatároztam, hogy nem fogok belemenni több vitatkozásba J-vel. Egyszerűen le fogom tenni a telefont, ha elkezd balhézni. Ha pedig itthon van, akkor levegőnek fogom nézni. Az a baj, hogy eddig mindig reagáltam, ezért folytatta. Nagyon nem tesz jót a picúrnak, ha idegeskedek, úh relax... :-D