Danika jól kitombolta magát a játszóházban, alig bírtam kicsalogatni - mint mindig... :-) Újra és újra bebizonyosodik hogy kevés vagyok neki társaságnak, szüksége van a gyerekekkel való játékra. Persze jól van ez így, az lenne a baj, ha nem így lenne. A probléma inkább az, hogy nincsen olyan igazi kis barátja, akivel rendszeresen összejárnak. Sok gyerekkel tartjuk a kapcsolatot, de ezek inkább olyan barátságok, hogy mi szülők vagyunk jóban, és ezért járunk össze, ekkor találkoznak a gyerekek is. De nincs olyan hogy valamelyik szomszéd, vagy közelben lakó kisfiú csak úgy átjönne hozzánk és Dani viszont. Vagy óvódáskorban nem nagyon van még ilyen barátság, majd csak később iskolában? Lehet hogy túlaggódom ezt a dolgot, mert attól félek, hogy a "fura" viselkedése miatt esetleg nem lesznek barátai. :-(
Itt volt ma délután János. Késett megint, ezúttal negyedórát. Tekintve, hogy egy órát lehettek együtt Danival, ami így csak háromnegyed óra lett, ez nem kevés. Mivel itt lakik kb 3 percre, nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy 1. vagy nem érdekli a gyerek, 2. vagy ezzel tüntet az ellen, hogy alkalmazkodnia kell. Akármelyik is, megintcsak nem engem büntet, ellenben újabb bizonyítékot ad számomra, hogy nem érdemli meg a gyereket. Ezt leszámítva zökkenőmentes volt az ittléte, szerencsére Danit (látszólag) nem viselte meg. Amióta elment egyszer sem említette.
Meglepő érzelmeket(?) váltott ki belőlem János ittléte. Már lassan hónapok óta nem töltöttünk egy légtérben 45 percet, pláne nem nyugodt körülmények között. Így most volt alkalmam egy kicsit elemezni magam, hogy milyen hatással van rám. Hááát.... azt hiszem az undurító és a gusztustalan kifejezések voltak az elsők amik eszembe jutottak, a továbbiakat inkább le sem írom. Visszataszító volt számomra minden gesztusa. Teljesen kifordult önmagából, a valaha rendes megbízható családapából egy nyálas, zselézett hajú, megjátszós majom lett.
