Valami nagyon rosszul van összerakva bennem. Azért vagyok itthon, hogy pihenjek, de nem megy. Egy csomó tennivaló van itthon, egész nap tettem-vettem takarítottam, bevásároltam, főztem... Kora délután megpróbáltam aludni, de nem sikerült, ahogy lefeküdtem, elkezdett kattogni az agyam, nem bírtam kikapcsolni, úgyhogy inkább felkeltem és lefoglaltam magam.
János megint hallatott magáról, ismét beadott a bíróságra egy észrevételt, ami - mondanom sem kell - hazugság és mocskolódás az elejétől a végéig. Már meglepődve nem vagyok, de mégis felidegesít. A legújabb az, hogy az anyját is be akarja hozni, hogy tanúskodjon ellenem. Felhívtam az apját, akivel úgy gondoltam eddig, hogy jó kapcsolatban vagyunk, és rákérdeztem, hogy ezt most meg hogy? A válasz az volt, hogy János a fiuk, és segítségre van szüksége(?), tehát tanuskodni fognak. Majd közölte, hogy nem kellett volna a második gyereket megtartanom, és nem tudnak benne támogatni. Na ekkor fogtam padlót. Egyrészt soha egy büdös petákot nem kértem tőlük egyik unokájuknak sem, tehát nem értem miért volt fontos közölnie, hogy ezután se számítsak rá. Másrészt nem neki kell felnevelnie egyiket sem, úgyhogy nem értem milyen alapon tör pálcát fölöttem, amiért nem öltem meg a babát... semmi köze hozzá, egész konkrétan. Így aztán mondtam neki, hogy ne számítsanak ránk Húsvétkor (már meg volt beszélve, hogy meglátogatjuk őket), mire azt mondta, hogy most miért sértődtem meg, ő soha nem bántott engem. Tényleg nem. Úgyhogy azt válaszoltam, hogy nem vagyok megsértődve, tudomásul vettem az álláspontjukat, és ez esetben úgy gondolom itt lezárom a velük való kapcsolattartást, majd leraktam a telefont. Legalább tudom, hogy hányadán állunk.
Dani ma délutánt az apjával töltötte. Na és vajon hol voltak? Persze, hogy a mekiben.
