Tegnap sajnos nem tudtam posztot írni, már megint feladta a számítógépem tápkábele a küzdelmet. De a gyors javításnak hála, mára már újra jó a gépem. Köszi!!!!!!!! :-)
Nagy dolgok nem történtek szokásos nap volt a szerdai. Csak a gyerekem szólt be nagyon. :-) Mikor küzdöttem be magam a kocsiba, megjegyezte, hogy: "Anya, Te most kövér vagy!" :-) de azért még hozzátette: "de ha megszületik a baba, akkor újra a régi leszel!" :-DDD Amúgy kedves gyerek... :-DDD
Ma volt a névnapom, nagyon sokan felköszöntettek, szinte egész nap csörgött a telefonom. Köszönöm szépen ezúton is mindenkinek, aki gondolt rám! :-)
Apósom is írt egy ecard-ot, amiben sok boldogságot kívánt. Hirtelen felindulásból majdnem válaszoltam neki csúnyán, de aztán inkább nem reagáltam rá. Nagyon utálom az ilyet. Én túl egyenes ember vagyok ahhoz, hogy valakivel szemtől szemben kedves legyek, aztán meg hátba támadjam. Milyen dolog az, hogy készülök valaki ellen tanúskodni a bíróságon, de egyébként pedig jókívánságokat küldök neki???? Gerinctelen...
János is jelentkezett sms-ben este, na nem a névnapom miatt. Hanem, hogy szombaton akarja elvinni Danit. Mivel az utóbbi hetekben az lett a szokás, hogy kéthetente péntek délután az övé, ezért én péntekre olyan dolgot terveztem be, amire nem tudom Danit magammal vinni. Szombatra pedig megígértem Daninak valamit, amiért régóta nyúz, és a hozzávaló kellékeket is megvettük ma. Már megint az utolsó pillanatban borítja fel az életünket.... Ha azt mondom hogy nem, akkor jön a bíróságon azzal, hogy nem adom oda a gyereket. Ha meg igent mondok, akkor péntek délutánra szervezhetek bébiszittert, mert lemondani már nem tudom (orvos), a szombatra beígért várva várt dologra pedig nem tudom elvinni Danit, és a hozzá vásárolt cuccokat is dobhatom ki. Mi a fenéért nem tud időben szólni????
Picúrkám rettenetesen eleven, hatalmasakat rúgkapál, sokszor már fáj is. És egyre többet csuklik. Ez utóbbi mondjuk nem fáj, de nem is kellemes, mikor ütemesen "ugrál" akár félórát is. Most a napokban kezdem úgy érezni, hogy egyre inkább nehezemre esik a munkába járás. Megbeszéltem a főnökömmel, hogy még két hetet dolgozom, és vége. Úgyhogy most már számolom vissza a napokat. Kicsit azért félek, hogy ha csak itthon leszek, hogy viselem majd. Nem akarom se fizikailag se lelkileg elhagyni magam, de ha nem foglalom le magam, akkor nagyobb esély van rá.
