Jó hír, túl vagyok a betegség nehezén! :-) Tegnap még azért nyűgös voltam miatta, többek között ezért nem is írtam, nem volt kedvem panaszkodni, másról meg nem nagyon tudtam volna írni. Mára azonban hatalmasat javultam, egy kis orrfolyáson kívül mintha elfújták volna, a kedvem és az energiám a régi! :-)
Tegnap este moziban voltam barátokkal. Nem volt nagy durranás a film, de egy kikapcsolódós estének megtette, jó volt elszabadulni egy picit itthonról. Itt vannak anyuék a hétvégén, ők vigyáztak addig Danira. Most sokkal jobban viselte, hogy elmentem. Viszont nem aludt el addig, amíg haza nem értem, megvárt.
A mai nagyon mozgalmas nap volt. Délelőtt anyuékkal rendbe raktuk a garázst. Nem kis meló volt. :-( Délután meglátogattuk a nagynénémet. Szégyen, hogy hetente többször ott megyek el, ahol lakik, mégis évek óta nem láttuk egymást. Nagyon aranyos volt, úgy örült nekünk. Ezután este átjött Dani kis barátja a szomszédból, rájuk kellett figyelnem, mert általában jól elvannak, de időnként összebalhéznak, résen kell lenni. Késő este pedig benéztek a barátaink, jó sokáig beszélgettünk kint a teraszon. Bár picit hűvös volt, de olyan jól esett kint ücsörögni a kertben! Közben sörözgettünk (mármint rajtam kívül mindenki :-D ) anyu pedig előtte rántott tököt sütött, azt tömtük magunkba sörkorcsolyának. :-DD