Az, hogy én most saját kezűleg írom a napi posztot, nem tölt el túl nagy boldogsággal. Sőt...

A mai vizsgálat után is hazaküldött az orvosom, azt mondta minden rendben a babával, úgyhogy várunk még. A mégis meddig? kérdésre azt válaszolta, hogy holnap megbeszéljük. Feltételezem, hogyha magától nem indul meg a szülés, és a baba is jól van, akkor olyankor fogja megindítani, amikor amúgyis bent van a klinikán. Tehát hétvégén nem valószínű, kedden máshol rendel, marad a hétfő vagy a szerda. Ennél tovább nem hiszem, vagyis inkább remélem, hogy nem akarja húzni.

Hihetetlenül lassan telik az idő. Mióta elmentek Daniék, minden nap háromszor olyan hosszúnak tűnik. A kórházi látogatásokat leszámítva teljesen egyedül vagyok egész nap, nem tudok magammal mit kezdeni, csak kínlódok. Persze a telefonom gyakran csörög, hívnak a barátok, ismerősök, hogy mi van velem. De hát mindenkinek csak azt tudom elismételni, hogy semmi. Várok.

Danikám ma is hívott kétszer is. Szegénykém már ő is nagyon türelmetlen. Hiányzom neki (hát még ő nekem...) várja a tesót, jönne már haza.