Totálisan magam alatt vagyok. Danival vannak egyre komolyabb problémák az iskolában, és tehetetlennek érzem magam. Már szeptemberben, rögtön az elején is voltak gondok, de azt hittem az idő múlásával majd csökkenni fognak, ahogy beszokik a suliba, a tanárok is megismerik őt, és jobban kezelik a dühkitöréseit. Hát sajnos nem, egyre rosszabb a helyzet. :-(
Hisztizik, ha nem őt szólítják fel, ha nem szerez pirospontot, ha nem ő az első a sorban, ha csoportban kell dolgozni, ha nem tetszik a feladat tornaórán, ha nem ő legjobb/leggyorsabb/leg... ha neki nem jutott az ebédből amit szeretett volna, ha valaki elvesz tőle egy játékot...
Itthon nem jönnek elő ezek a problémák, mert ritkán kerül hasonló szituációba, illetve ha mégis, akkor én azonnal csírájában elfojtom a hisztijét. És hát sajnos én vagyok az egyetlen, aki ezt kezelni tudja, mert csak én tudok rá úgy hatni ilyenkor ahogy kell. A múltkor pl a barátnőm elvitte a mekibe a kisfiával együtt, iszonytatos hisztit csapott mert elromlott a fagyigép és nem tudott fagyizni. Azt mesélte a barátnőm, hogy elhűlve nézték őket az emeberek. :-(
Hiába próbálom ezeket itthon megbeszélni vele, mindig megígéri hogy nem fog sírni, türelmes lesz, nem előre áll a sorba stb. Minden nap azzal fogadnak a suliban, hogy megint dühöngött, sírt, kiabált, verekedett... Már az is előfordult hogy az egyik tanítónéni felé rúgott. :-( Szeptemberben még csak a magatartása volt 4-es, a szorgalma 5-ös, októberben már mindkettő 4-es. És ez is a viselkedése miatt van, mert negálja a neki nem tetsző feladatokat, pl amiben nem ő a legjobb, vagy amiben csoportban kell együttműködni.
Közben meg itthon egy bújós tündéri kiscica, aki imádja a tesóját, imád engem, egyfolytában puszilgat bennünket, fegyelmezett, türelmes, szófogadó, önálló... Mintha nem is ugyanaz a gyerek lenne itthon, mint az iskolában. :-((((
