Végre lazán

 2010.08.13. 22:06

Tegnap képtelen voltam rendes posztot írni. Fontos esemény volt, hogy Danival pulmonológián jártunk, mert már több mint 1 hónapja köhög, főleg reggelente. Csináltak allergia tesztet, jajjj, szegénynek nagy tortúra volt, nagyon sírt. :-( De a lényeg, hogy nem allergiás semmire, azok közül legalábbis, amit néztek. Így viszont antibiotikumot kell szednie. Tablettát irattam fel, mert a szirupról hallani sem akar, és olyan ügyesen beveszi a kis drágám!!! :-)

Ma végre-végre egy kicit pihenősebb, lazább napunk volt. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem csináltunk semmit, hanem csak annyit, ami jólesett. Reggel jó sokáig aludtunk, szerencsére ebben Zsófi is partner volt. :-) Aztán mostam, vasaltam, takarítgattam, délután pedig kimentünk a közeli strandra pancsolni egyet. Hétvégére se tervezek komolyabb programot, mert az elmúlt napokban túl sok volt belőle.

Elvileg apás hétvége lenne, de János nem is jelentkezett. Gondolom elege lett belőle, hogy sosem akar Dani vele találkozni, így már nem is próbálkozik. Ebben a hónapban kivételesen időben utalt gyerektartást, cserébe viszont felét a "szokásosnak". Gusztustalan amit művel... Mikor elköltözött megállapodtunk egy összegben (X), ezt fizette is eleinte. Mikor kiderült, hogy terhes vagyok, onnantól már csak X/2-t fizetett. Most, hogy megszületett Zsófi, már csak X/4-et utal. A gyerekeken akar bosszút állni...

K.O.

 2010.08.12. 22:31

Hulla fáradt vagyok, ma sem tudtam egy percet sem pihenni. Holnap akármi lesz is, nem érdekel, pihenni fogok. Muszáj. :-(

Tangásított úszógatya :-)

 2010.08.11. 22:48

Ma megint nagyon nyüzsgős napunk volt, olyan fáradt vagyok, hogy összeesni sincs erőm. :-) (Ez most csak erőltett mosoly...) Reggel ahogy felkeltünk összecuccoltam a gyerekeket és irány a strand. Egész napos pancsolás, csúszdázás... után délután egyenesen a gyógypedagógushoz mentünk foglalkozásra. Onnan haza, kutyasétáltatás, vacsorafőzés, fürdetés, altatás... Este 9-kor ültem le először. Ilyenkor persze mindig megbánom, hogy lehetek ekkora marha, hogy ilyesmit bevállalok két (ekkora) gyerekkel. De holnapra kialszom és legközelebb is megteszem Daniért, hogy jól érezze magát! :-D

Danikám gyermeki ártatlansága sziven ütött ma a strandon. Két csúszda volt, az egyik a kisebbeknek a másik nagyobbaknak. Ő igazából még csak a kisebbeknek valón csúszhatott volna, de nagyon szeretett volna a másikon is. Mondtam neki, hogy mondja meg az úszómester bácsinak, hogy ő már 8 éves, és akkor lecsúszhat. Dani rám nézett, és legörbülő szájjal, majdnem sírva mondta "de Anya, én nem akarok hazudni". Uhhh hirtelen rádöbbentem, hogy arra biztattam a fiam, hogy hazudjon. Igazából már kevesebb, mint 2 hónap van a szülinapjáig, tehát csak kis csúsztatás lett volna, de akkor is hazugság. Megegyeztünk végül, hogy azt mondja,  mindjárt 8 éves lesz, így elfogadható volt az ő kis igazságos lelkének is, és le is csúszhatott.

Azon viszont nagyon jókat nevettem, ahogyan nekikészült a csúszdázásnak. :-)) Rájött (vagy valaki mutatta neki?), hogy ha tangásítja az úszógatyáját, akkor gyorsabban fog tudni csúszni. Úgyhogy szépen behúzta a fenekébe a gatyáját, mint a csajok a tangabugyit. :-D Igen vicces volt hátulról nézve, mindenhol szépen le van barnulva, de a piros tangaúszógatya alól kivillan a fehér popsija és így rohan fel a csúszdalépcsőn... :-DDDDD

Nyugodt éjszakák

 2010.08.10. 22:41

Elintéztem az orvosi vizsgálatokat, amiket tegnap a sebész kért, és minden negatív. Ennek egyrészt örülök, másrészt továbbra sem tudom mitől görcsölget a hasam. Lehet, hogy nem is fog sosem kiderülni, mert egyre jobban vagyok. Vasárnap volt a mélypont, azóta szép lassan javul. Két nap múlva még egy kontrollra el kell mennem és remélem ezzel vége.

Zsófi napok óta stabilan átalussza az éjszakát, este 10-től reggel 5-ig. Majd tovább alszik és 8-kor ébred újra, és legtöbbször még ezután is visszaalszik 11-ig. Jó kis alvókája van. :-DD Úgy látom csillapodott a hasfájása, bár még mindig nyöszörög időnként, de már Infacol nélkül sem sír miatta.

Dani alvási szokásait kellene megreformálnom még iskola előtt, a hátralévő 3 hétben. Sajnos rászokott, hogy reggel sokáig alszik, 9 előtt nem kel fel, és este pedig sokáig fent van. Hiába dugom ágyba időben, nem álmos, nem tud elaludni éjjel 11 előtt. De reggel meg nincs szivem felkelteni, csak azért hogy ne aludjon, ha úgyis itthon vagyunk. Pedig a suliban kipihentnek kell majd lennie!

Pánik

 2010.08.09. 23:08

Délelőtt megvettük Daninak az iskolás holmikat. Huhhh hát nem kevés időt eltökörésztem a Tescoban mire mindent összeszedtem. És még így sem volt minden, ami kellett, utána még egy papírboltban vettem meg a maradékot. Horror, hogy mennyibe került, az öt számjegyű összeg kettessel kezdődött. :-( Még kell egy szék, tornafelszerelés, tisztálkodási szerek... és az őszi-téli ruhák. Jah, a könyveket majdnem elfelejtettem! :-( Mindenről kértem számlát, kíváncsi leszek János hajlandó lesz-e kifizetni a felét.

Délután nagyon bepánikoltam. Elmentem a háziorvosomhoz a hasfájásom miatt, aki azonnal elküldött a sebészetre vakbélgyulladás gyanúval. Szerencsére a sebész szerint nincs vakbélgyulladásom, de belegondoltam, mi lenne ha az lenne. Itt a két gyerek, nem tudom kire bízni, Dani még csak-csak elvan, de Zsófit kire hagyjam??? Nem fogadja el a cumisüveget, hogyan fog enni??? Mi lesz a tejemmel?

Nem tudta megmondani a sebész, hogy mitől fájhat a hasam, úgyhogy holnap labor, hasi ultrahang, nőgyógyász, majd vissza sebészet. És mindez gyerekestül. Frankó napunk lesz holnap...

Okos buksi

 2010.08.08. 22:44

Zsófikám nagyon sokat fejlődött, egyre érdeklődőbb a világ felé. Most már nem "csak úgy" néz ki a fejéből, hanem követi a mozgást a fejével, és arra fordul amerre valami érdekeset lát. Sokszor azért igényli, hogy felvegyem, mert hanyatt fekve nem lát rendesen, ha fogom a karomban akkor könnyebben szemügyre vehet mindent. A fejét is egyre szebben tartja, de azért látszik, hogy hamar elfárad. Olyan nehéz az az okos kis buksija. :-)

És egyre jobban kell vigyáznom, mert nem feltétlenül ott marad, ahová letettem. Ahogy rúgkapál, tornázik arrébb tolja magát akár fél méterrel is. Tegnap éjszaka pedig még el is fordult 90 fokkal, arra ébredtem, hogy kitúr az ágyból. :-) Anyukám szerint nem sok hiányzik, hogy megforduljon, de szerintem az még azért odébb van.

Néhány napja rettenetesen fáj a hasam. Nem tudom mi lehet, de holnap muszáj lesz elmennem orvoshoz. Ma este már kiegyenesedni alig tudtam. :-(

Újra itthon! :-)

 2010.08.07. 23:03

Újra itthon van Dani!!! :-D Olyan jó, hogy itt nyüzsög, dumál megállás nélkül, puszilgat, ölelget...Imádom!!! És nemcsak engem puszilgat vég nélkül, hanem Zsófikát is! :-)

Összeraktuk Apuval Danika íróasztalát. Nehezen hittem el, hogy a szobájába még be lehet zsúfolni egy asztalt székkel, de végül csak sikerült. Hát táncolni már nem lehet, annyi hely nem maradt. :-) Jövő héten megvesszük neki a széket, lámpát na és persze az iskolaszereket. Jujjj már úgy izgulok, sokkal jobban mint ő. Lassan kezdhetjük a visszaszámlást, nemsokára kezdődik a suli!!!

Shopping

 2010.08.06. 23:04

Shoppingolással egybekötött rokonlátogatást tartottunk ma Zsófival. Meglátogattuk tesómékat és ujjunk köré csavartuk az unokatesóékat. :-) Elvittük tesómmal egy csajos vásárolgatásra Zsófit, ezt nem lehet elég korán kezdeni. :-) A kis hercegnőmnek semmi kifogása nem volt ellene, egy hang nélkül bámulta a sok ruhát cipőt, nyugodtan tudtunk nézelődni, próbálgatni. :-)))

Muszáj volt vennem magamnak néhány dolgot, mert sajnos rajtam maradt kb 10 kiló a terhesség után, és nem férek bele a ruháimba. :-( Nem is esztétikailag zavar, hanem sajnálom, hogy erre kell most pénzt költenem. Jön a suli, meg kell venni az iskolás cuccokat, Daninak őszi ruhákat... legkevésbé magamra van pénzem, de hát nem járhatok mackónadrágban. :-( És most a szoptatás alatt nem tudok fogyózni, hogy beleférjek a régi ruháimba.

Iszonyú vihar volt nálunk reggel és este is. Arra ébredtem, hogy remeg a ház egy-egy nagyobb dörgésnél. És most is borzalmasan esik, bokáig áll már a víz a kertben, közben pedig félelmetes, ahogy villámlik.

Dani holnap jön haza!!! :-DDD

Babalátogatás

 2010.08.05. 22:56

Csípőszűrésen voltunk ma Zsófival a Heim Pál kórházban. Meg is ultrahangozták a csípőjét, mivel a családunkban előfordult már csípőficamos baba. Az én unokatestvéremnek és az ő kisfiának is kellett kengyelt viselnie pici korában. Szerencsére Zsófi egészséges. :-D

A vizsgálat után meglátogattuk egy ismerősünket. Még a kórházban mikor Zsófi született összebarátkoztam egy nagyon helyes lánnyal. Azonnal egy hullámhosszaon voltunk és jókat dumáltunk. Telefonszámot cseréltünk és azóta is tartjuk a kapcsolatot. A kórház óta most találkoztunk először, jól kibeszéltük a babáinkat :-D és az élet nagy dolgait. Édesek voltak egymás mellett, a két kis picurka. :-) Ő is az a típusú csaj, akivel nem csak pelenkázásról lehet beszélgetni, csak azért mert pici babája van. Általában megőrülök a játszótéri anyukák egysíkúságától.

4580g

 2010.08.04. 23:37

Zsófi tartja a hízás tempóját, az elmúlt 1 hétben 280g-ot sikerült felszednie! :-) Így most már 4580g. Ma voltunk a gyermekorvosnál kötelező vizsgálaton, mindent rendben találtak és megmosolyogták mekkora pocakja van... :-D Kaptunk időpontot a 2 hónapos oltáshoz, szegénykém... már most sajnálom a szurik miatt. :-(

Nem sok minden történt ezenkívül. Voltunk vásárolni, meg kocsit mosni, de továbbra is szenvedünk itthon Dani nélkül. Olyan jó lenne ha már itthon lenne a kis drágám!

Hiányzik

 2010.08.03. 22:34

Egyre jobban hiányzik Dani... :-(( Minden nap beszélek vele kétszer is. Jól érzi magát, strandra járnak a mamával, de ő is azt mondja hiányzunk neki. Már alig várom, hogy újra itt nyüzsögjön körülöttünk.

Zsófika nagyon jó baba, most már kevésbé fáj a pocakja, de azért kisebb nyűgösködés előfordul miatta. Rájöttem hogyan kell beadni neki az Infacolt, azóta sokkal nyugodtabb. Ahogy napról napra nő és gömbölyödik, úgy lesz a kis törékeny újszülöttből gyurmázható csecsemő. Már jól lehet dögönyözni és puszilgatni a "kis" sonkácskáit. :-)))

Új rajongói is vannak a kiscsajnak. Az utcában lakó 9-10 éves fiúk versengenek azért, hogy tologathassák a kocsiban. :-))) Az egyikük azért nyúzza anyukáját, hogy had vigyázzanak egy kicsit Zsófira, amíg én valami dolgomat intézem. Úgyhogy rájuk bíztam őt, amíg ma elmentem a 6 hetes kontrollra az orvoshoz. Állítólag agyonpuszilgatta a lábacskáit... :-DD Asszem jó dolga lesz Zsófinak, az utcabeli fiúk már most odáig vannak érte, mi lesz itt később???

Madármentés

 2010.08.02. 22:12

Délután hirtelen nagy csattanást hallottam az ablak felől. Kirohantam megnézni mi volt az, hát az ablak előtt a fűben egy madár feküdt. Élt még, de nem mozdult, csak zihálva vette a levegőt. Brúnót gyorsan letiltottam a madárról és kerítettem egy papírdobozt amibe beleraktam. Simán meg tudtam fogni, meg sem próbált menekülni.

Hoztam neki egy kis vizet, de mire visszamentem kiugrott a dobozból, gyanítom Brúnó akarta túl közelről megszaglászni, ezért megijedhetett. Lelocsoltam egy kis vízzel, és látszólag megnyugodott. Érdeklődően nézelődött, forgatta a fejét és nem zihált már. Gondoltam visszateszem a dobozba, de ekkor már nem engedte megfogni magát, hanem elugrált. Így aztán békén hagytuk, Brúnót beengedtem a lakásba, hátha később erőre kap és elrepül.

De még az esti séta után is a kertünkben üldögélt. Megpróbáltam újra a dobozba tenni, hogy biztonságba helyezzem, de ekkor átbújt a kerítésen a szomszéd kertjébe. Azóta nem tudom mi lett vele, remélem gyorsan felépül és nem talál rá egy macska!!!

Kettesben

 2010.08.01. 23:13

 

Danit elvitték a szüleim magukhoz nyaralni. Még csak ma délután mentek el, de már most rettenetesen hiányzik. Üres a lakás nélküle és olyan céltalan vagyok. Itt van Zsófi babám velem, de hát ő csak eszik-alszik, az időm töredékét tölti csak ki az amikor ébren van. Itt lenne az idő pihenni, de képtelen vagyok rá. Hosszú lesz ez a hét... :-(

Délután/este ültem itt a kanapén, tévét néztem, de csak bámultam ki a fejemből, nem tudnám megmondani mi ment a tévében. Aztán telefonálgattam, és beszerveztem az egész hetemet, minden napra valami programot vagy intéznivalót, hogy ne ücsörögjünk bambán itthon 1 hétig.

Zsófi átaludta az egész napot. Tegnap este 9 óta gyakorlatilag folyamatosan alszik. Időnként felkelt enni, de amint jóllakott azonnal visszaaludt. Estére már annyira hiányzott, hogy babázzak vele, hogy felvettem a kezembe simogattam, beszéltem hozzá, de arra sem ébredt fel. A fenti képen is csak véletlenül volt résnyire nyitva a szeme. :-)

Pár napja azt vettem észre, hogy vagy kevesebbet eszik Zsófi vagy nekem lett több tejem, de az biztos, hogy nagyobb a kínálat mint a kereslet. Sokszor alig várom, hogy felébredjen enni, mert már fáj a mellem. Ez főleg éjszaka fordul elő, merthogy kezdi átaludni az éjszakát, és kimarad egy szoptatás.

Csinosban :-)

 2010.07.31. 23:22

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma vendégségben voltunk, ezért aztán úgy gondoltam ideje megszellőztetni Zsófi ünneplős ruháját. Még a végén olyan gyorsan kinövi, hogy egyszer sem tudom ráadni. :-)) Így néz ki tehát egy 6 hetes nagylány csajos ruciban! :-D

Hasfájós

 2010.07.30. 22:36

Zsófi ma rettenetesen nyűgös. Mióta megszületett, ennyit még nem sírt. :-( Szegénykémnek nagyon fáj a pocakja. Látszik hogy fáradt álmos, de mikor elbóbiskol pár perc múlva hangosan sikítva felsír és rángatja a lábacskáit. Nagy nehezen megnyugtatom, épp hogy elaludna kezdődik megint. Úgy sajnálom a kis drágám...

A védőnő javasolta, hogy adjak neki Infacolt a hasfájásra, de az a baj, hogy nem nagyon bírom beadni neki. Ahogy megérzi a szájában fintorogva kiköpi. Minden evés előtt kellene adnom neki, de eddig mindössze kétszer sikerült úgy, hogy annyira hátra ment, hogy már nem bírta a nyelvével kituszkolni és lenyelte.

Ráadásul a BCG oltása is nagyon csúnya, ahogy nézem nemsokára ki fog fakadni. A védőnő szerint számítsak rá, hogy nagyon fog szenvedni kb 1 napig, mielőtt kifakad. Szóval ez most nagyon összejött. Holnap jönnek anyuék, rendbe akartam tenni ma délután a lakást, de gyakorlatilag nem tudtam letenni Zsófit pár percnél tovább. :-(

Fáradt vagyok

 2010.07.29. 22:54

Nem bánom, hogy holnap már vége lesz Dani táborának. Fárasztó ez a hét nagyon. Reggelente fél 6-kor kelek, mégis délután kettőig teljesen haszontalanul telik a napom. Ráadásul pont ez az időszak az, amikor Zsófi nyugodtabb, ahogy közeledik az este, annál jobban igényli a foglalkozást és hogy kézben legyen. Tehát a maradék időben kell mindent megcsinálnom: vásárlást, főzést, mosást, vasalást, takarítást... és nem bírom utólérni magam. Úgyhogy most megyek is gyorsan aludni, mert holnap kezdődik újra elölről. :-(

Zabagép

 2010.07.28. 22:20

Zsófi egy kis zabagép, ez most már hivatalos. :-D Voltunk ma a védőnőnél, és majdnem 4 hét után újra megmérte a súlyát. Nem egészen 1 hónap alatt több mint 1100 grammot hízott!!! Ez iszonyúan sok, az átlag 500-600g szokott lenni a védőnő szerint, na hát a kiscsaj hozta a dupláját. :-D

Ma egyébként hihetetlenül nyugodt baba, nem mintha máskor túlstresszelné magát. :-) Most például kb egy félórája csak ülünk, nézegetjük egymást és gügyögünk egymásnak. Persze ilyenkor már rég aludni kellene, de hát este 8-kor sikerült csak felébresztenem, addig semmilyen módszerrel nem tudtam rábírni alváson kívüli tevékenységre. Szóval csajbuli van ma este... :-D

Tabletta

 2010.07.27. 22:33

Tegnap este jól elaltatott Zsófi az esti szoptatás közben :-) úgyhogy kimaradt a poszt.

A héten gyógypedagógiai táborba jár Dani a klinikára. Nagyon élvezi, már nem először veszünk részt rajta. Nagyon intenzív fejlesztést kapnak a gyerekek egy hétig, és mindezt játékosan, szórakozva. Ezúttal a cirkusz a téma. És ami nem elhanyagolható, hogy ingyenes a tábor, nem sok ilyen van az életünkben. Hiába a hivatalos diagnózisa, mindenért amire szüksége van pl fejlesztések, spec ovi suli stb fizetnünk kell, és nem keveset. :-( Viszont csak 8-tól 12-ig tart, és nem éri meg hazajönni közben, tehát ott a klinikán várakozunk Zsófival 4 órát. :-( Meglepett, hogy hiába gyermekklinika, mégis egyetlen mosdóban sincs pelenkázó, szoptató szobáról nem is beszélve. Pedig hát ha itt nincs, akkor hol???

Dani nagyon büszke a hugira, a klinikán mindenkinek dicsekedett és mutogatta. :-) És ha megdícsérik, hogy milyen szép és aranyos Zsófi, akkor dagad a büszkeségtől! :-DD Mikor vásárolni voltunk, ott is amikor megnézték, odasúgta nekem, hogy "Mindenkinek tetszik a kisbabám!" :-DD

Ma estére azonban kicsit belázasodott Dani. :-( Most már hetek óta köhög, nem tud kilábalni valami nyavalyából. Szerencsére nem volt magas a láza, de mégis úgy gondoltam, hogy lázcsillapítót kellene bevennie, hogy nyugodtan tudjon aludni éjjel. Na és itt jön a probléma... A sziruptól hány, a tablettát nem tudja lenyelni, maradt a kúp, de az ellen is tiltakozott. Megbeszéltem vele, hogy próbálja meg lenyelni a tablettát. Elmagyaráztam hogyan kell, és ő hősiesen meg is próbálta ... és ... sikerült!!!!! :-))) Újra legyűrtünk egy problémát! :-)))

Hazaértünk

 2010.07.25. 22:05

Megérkeztünk a nyaralásból! Nagyon szuper volt, totál hulla vagyok! :-))) Két gyerekkel egyedül a nyaralás nem pont a pihenésről szól. Viszont kimozdultunk itthonról, kikapcsoltam az itthoni problémákat és elsősorban Dani nagyon jól szórakozott. 

A fürdésen kívül volt csúszdázás, vizibiciklizés, vizigömbben ugrálás, vidámpark, kalandpark, lángos, fagyi... és minden ami a gyerekeknek a Balatonon kijár! :-D Barátnőmékkel voltunk, S-el és az ő két gyerkőcével. Két felnőttre jutott a 3 nagy és 1 pici gyerek, de nem győztük őket körbeugrálni.

Daninak már önmagában az nagy élmény volt, hogy 1 hétig nonstop gyerektársaságban volt. Szegénykémnek sokszor érzem hogy kevés vagyok, főleg most nyáron a szünetben, hiányolja a korabeliek társaságát. Eleinte nehezen viselte, hogy vigyáznia kell a fülére, de aztán megszokta, és csütörtöktől pedig már merülhetett ő is a víz alá. 

Zsófika jókat aludt a strandon, bár néha nyűgös volt a borzasztó meleg miatt. Egészében azonban nem panaszkodhatok, jól viselte, hogy állandóan hurcoltuk a kis fenekét. :-) Én meg belejöttem a nyilvános helyen szoptatásba, naponta 2-3 alkalommal kellett őt a strandon megszoptatnom, de szopiztunk a zamárdi kalandparkban is. :-)

Igazából már tegnap este hazaértünk, de még csak most tudtam leülni a számítógép elé. Ma egész nap mostam, pakoltam, takarítottam, de még mindig nem értem utól magam. Igaz, közben nekiálltam Dani szobájában egy nagyobb rendrakásnak, merthogy helyet kell csinálnom az íróasztalának. Átválogatom a játékait, egy részét elteszem már Zsófinak, egy másik részét rászoruló gyerekeknek fogom adni, a törötteket vagy hiányosakat kidobom... nyugi... még így is rengeteg marad neki! :-DD

Szórakozik velem a blog.hu... először nem akarta elmenteni amit írtam, most meg ez a kisebb betű... na mindegy, végre legalább megjelenik.

Névnap

 2010.07.21. 08:00

Ma van Dani névnapja! Isten éltesse az én kis drágámat, nagyon sokáig! :-DDD

1 hónap :-D

 2010.07.19. 17:15

Zsófi babám ma 1 hónapos!!! :-D Igazi nagylány! :-DDD

Hurrá nyaralunk!!!!

 2010.07.18. 22:00

Ma elmentünk a Balatonra nyaralni egy teljes hétre!!! :-DD És nagggyon nagyon jól fogjuk érezni magunkat!!! :-D

Fülgyulladás

 2010.07.17. 21:58

Úgy tűnik kipróbálunk mindent, már így rögtön az elején, hogy később már ne érhessen meglepetés. Ma reggel 7-kor Dani sírva ébredt, hogy nagyon fáj a füle és be is van dugulva. :-((( Remek, persze hogy szombaton... Kértem, hogy kicsit próbáljon aludni, utána elmegyünk orvoshoz. Neten kiderítettem hol van gyermek fülészet ügyelet, Zsófit felébresztettem, hogy megszoptassam indulás előtt, és ekkor egyszercsak falfehér arccal közölte Dani, hogy hánynia kell. Szegénykém kiadta még szerintem a tegnapi vacsorát is. :-(

Ekkor döntöttem úgy, hogy nem merek elindulni a János kórházba egy 1 hónapos babával és egy hányós beteggel, aki még menni is alig tud, olyan rosszul van. Felhívtam a barátnőm a anyukáját, aki tudom hogy mobilis, el tudna-e jönni velünk, hogy segítsen ha gond van. Persze azonnal ugrott (ezúton is köszönjük!!!!).

A János kórház ügyeletén nagyobb tömeg volt, mint a strandon. :-( Nagyjából 30-an várakoztak egyetlen orvosra. Persze, hogy kb 40 fokban, egy levegőtlen váróban. Vártunk nagyjából egy órát, de alig haladt a sor valamit. Zsófi kezdett nyűgös lenni, és látszódott, hogy még órákig fog tartani. Ezért aztán bunkóság ide vagy oda, megkérdeztem bemehetünk-e soron kívül a picire való tekintettel. Láttam, hogy nem mindenkinek tetszett, amit meg is értek, de bemehettünk.

Daninak hallójárat gyulladása van, amit valószínűleg a strandon fülébe ment víz okozott. Ettől volt a hányás is. Szerencsére nem fertőző, mehet közösségbe is, sőt fürödhet is, csak ne menjen víz a fülébe 1 hétig.

Néha az az érzésem, hogy a sors próbálgatja, hogy mennyit bírok. De én csakazértis megoldok mindent!!!

Balhé lesz :-(((

 2010.07.16. 22:21

Balhé lóg a levegőben. :-((( Holnap János el akarja vinni Danit. Ő azonban továbbra sem akar elmenni. Ma azt mondta, hogy zárkózzunk be, és csináljunk úgy, mintha nem lennénk itthon, amikor jön apa. Teljes mértékben megértem őt, és nem fogom erőltetni. De János képtelen megérteni Dani érzéseit. Biztosan balhé lesz belőle... :-((((

Nagyon jó napunk volt ma, bár semmi különleges programunk nem volt. Azokat a napokat szeretem, amikor én osztom be az időmet, és nem kell senkihez vagy semmihez alkalmazkodnunk. Ilyenkor nem kell kapkodnom vagy azon izgulnom, hogy befejezzük-e szoptatást időre. És ma egy ilyen nyugodt napunk volt.

Estefelé, mikor csillapodott a hőség, elmentünk a gyerekekkel és Brúnóval egy nagyot sétálni. Danika most először tolta a babakocsit. :-) Annyira édes volt!!!  Úgy sajnáltam, hogy nincs nálam fényképezőgép, és nem tudom megörökíteni ezt a pillanatot. Leírhatatlanul jó érzés volt, ahogy néztem őket. :-))))

Hőség

 2010.07.15. 22:05

Most már nagyon elegem van ebből a hőségből. Egész nap megy a klíma, ennek ellenére nehezen viseljük a meleget. Csak akkor lépünk ki a lakásból, ha feltétlenül muszáj, de akkor egy perc múlva már folyik rólam a víz. Zsófival összeizzadunk minden szoptatáskor. :-( Szegénykém nagyon rosszul alszik a napokban, biztos vagyok benne, hogy a meleg miatt nyugtalan. Így aztán nem tudok tőle szinte semmit csinálni, csak a "félkezes" dolgokat. :-)

süti beállítások módosítása